Bibó István Tehetséggondozó Tábor

Középiskolás fiatalok táboroztak 2015. augusztus 23-27. között Felsőtárkányban, a Bibó István Tehetséggondozó Táborban, a Politológia Tanszék szervezésében.

A résztvevők informatív előadásokon vehettek részt – többek között Totális diktatúrák a XXI. században; Integráció: az EU szerepe a XX. században; Konfliktusok, békefolyamatok a XX. és a XXI. században témakörökben, illetve interaktív csoportfoglalkozások szereplői voltak a Kutatásmódszertan és az Önismereti és csoportfejlesztő tréning keretében.
A rendezvényen olyan fiatalok vehettek részt, akik érdeklődnek a társadalomismeret és a történelem iránt, tanulmányi eredményeik kiemelkedőek ezeken a területeken. A diákokat tanáraik ajánlása, valamint versenyeredményeik, tehetségük alapján választottuk ki.
A tábor céljaként tűzte ki, hogy a résztvevők a csoportos munka, a közös tanulás révén komplex megoldásokat találjanak a helyi társadalom előtt álló problémákra. Az előadók – Dr. Gyarmati István nagykövet úr, Dr. Horváth Ágnes tanszékvezető főiskolai tanár, Dr. Dobó Marianna főiskolai docens és Fábián Péter, az ICDT projektmenedzsere – sokoldalú tapasztalatok bemutatásával segítették a résztvevőket abban, hogy pontosabban határozzák meg a saját problémáikat, és megtalálják a leginkább használható megoldásokat a nemzetiségi önkormányzatok és a civil szervezetek szerepeinek feltárásával.
Az előadásokon kívül tevékeny programok színesítették a táborozók napjait; megtekintették a Nobel-díjasok szobrait az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatika Középiskola udvarán Busák István igazgató úr kalauzolásával, valamint helyi nevezetességekkel is ismerkedtek a megyeszékhelyen. Az esti programok keretében vetélkedőkön mérhették össze tudásukat és fejleszthették képességeiket.
A rendezvény záró napjára prezentációt készítettek a résztvevők, amelyeket előadtak és ezzel bemutatták azt, hogy milyen témakörök iránt érdeklődnek, miben fejlődtek az elmúlt napok során, és mit nyújtott nekik a tábor programja. A prezentációt követően értékes nyereményekkel térhettek haza a tehetséges diákok.

 

A rendezvény a TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0013 Kutatás, Innováció, Együttműködések – Társadalmi innováció és kutatási hálózatok együttműködésének erősítése az Eszterházy Károly Főiskola, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Nonprofit Kft. és az Agria TISZK Közhasznú Nonprofit Kft. együttműködésével pályázat keretében valósult meg.


< Vissza